-
- Egy nyári délután jutott eszembe, hogy szívesen írnék valami apró lényről, aki beköltözik egy családhoz, és jól felforgatja az életüket. Kicsit hagytam ülepedni az ötletet, erre kb. fél évvel később a Pagony kiadta a Viplalát, nekem meg leesett az állam. Hazamentem és utánanéztem, kicsoda Annie M.G. Schmidt, és hogyan írhatta meg az én ötletemet. Aztán láttam, hogy egy esetleges plágiumperben nem indulok túl jó esélyekkel, tekintve hogy a Viplala eredetileg 1957-ben jelent meg. Úgyhogy utána a Kalimpa megírására fókuszáltam. Később viszont eszembe jutott, hogy az ötletemet jól tudnám vegyíteni két korábbi bölcsisem, Nata és Mazsi karakterével.
- - Akkor hát merítettél ihletet a könyvhöz a munkádból...
-
- Igen, majdnem minden szereplő létező személy. A legtöbben régi bölcsiseim vagy ovisaim, de nem biztos, hogy a valóságban ismerik egymást. Annak idején egy családi napközibe mentem át egy multitól. Ez egy olyan intézmény volt, ahova bölcsis és ovis korú gyerekek egyaránt jártak.
- - Miért mentél át oda egy multitól?
- Hát nem a pénz miatt, az tuti. Főként azért, hogy tanuljak a gyerekektől. Azt mondják, a gyerekek tükröt tartanak az ember elé. Szerettem volna még azelőtt belenézni abba a tükörbe, mielőtt a saját gyerekem tartaná elém. Úgy érzem, van még mit nézegetnem ebben a tükörben: most is egy ilyen helyen dolgozom.
- Mit adnak neked a gyerekek?
- Nagyon sok mindent.
Talán a legfontosabb dolog, amit a gyerekektől tanultam, az, hogy ne vegyem magam túl komolyan. Egész életemben azzal kritizáltak, hogy gyerekes vagyok. Ez egy csomó ideig zavart, és próbáltam változtatni rajta. Jó sokszor megnéztem A keresztapa trilógiát, hogy lássam, hogyan kell kemény férfiként viselkedni, de aztán a végén mindig a Cartoon Networknél kötöttem ki. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy nem lesz belőlem Marlon Brando, úgyhogy meg kellett találnom azt a közeget, ahol a legtöbbet hozhatom ki a jellememből. Azt hiszem, sikerült.
Aztán azt is tőlük tanultam meg, hogy a ruháink nem azért vannak, hogy este ugyanolyan tiszták legyenek, mint ahogy reggel felvettük őket, bár az én nadrágom zsebei nincsenek tele homokkal játszóterezés után. Eleinte zavartak a pulóveremet tarkító takonycsíkok, de aztán beláttam, hogy mindegyik csík egy-egy megvigasztalt gyerek utáni kitüntetés.
Sok ötletet adnak ahhoz is, hogy hogyan idegesíthetem a legjobban a többi felnőttet. Már majdnem elfelejtettem, milyen érzés egymás után hússzor feltenni ugyanazt a kérdést anélkül, hogy a legkisebb mértékben is érdekelne a válasz, pedig nagyon jó móka. Bámulatos, próbáljátok ki otthon!
De ez csak néhány példa volt. Az van az ovis munkával, hogy úgy érzem, azért fizetnek, hogy egész nap a barátaimmal lógjak.
- Neked volt/van-e képzeletbeli barátod?
- Néha arra gyanakszom, hogy minden barátom képzeletbeli. Egyszerűen túl jók ahhoz, hogy valódiak legyenek.
- Mi a te kedvenc gyerekkori meséd?
- Ha nem Stiglincz Milán lennék, akkor azt szeretném, ha Nagy Zoárdnak hívnának.
- - Tesztelted-e az ovis csoportodban a meséidet?
-
- - Nem, és a következő meséimet sem fogom. Nem gondolom, hogy hiteles visszajelzést kaphatnék úgy, hogy én olvasom fel a mesémet, hiszen olyankor a gyerekekre nem kizárólag a mese hat, hanem én is, akivel pedig már van személyes kapcsolatuk. Már nagyon sok mesét olvastam nekik, és nagyjából tudom, hogy kell úgy olvasni, hogy tetsszen nekik. Innentől pedig a Blikket is a kezembe vehetném, az is sikert aratna. Ehelyett inkább a saját megítélésemre hagyatkozom, ami nem mindig jár eredménnyel, viszont van körülöttem néhány ember, akiknek megbízom az értékítéletében. Például a feleségem, Ori, és a szerkesztőm, Győri Hanna.
- Milyen érzés volt, mikor először tartottad a kezedben legújabb kötetedet?
- Nem tudom szavakba önteni, és ez főként Kismarty-Lechner Zitának köszönhető. Ő illusztrálta a könyvet, amit ennél szebben szerintem nem lehetett volna megoldani. Imádom a színeit, a rajzok könnyedségét, és kávérajongóként a könyv gerincén elhelyezett kotyogóst.
- Min dolgozol éppen?
- Egy ’90-es évekbeli metálbanda énekesét fogom összehozni az ovisaimmal egy intergalaktikus játszótéri kaland keretében.
Olvasd el a könyvről írt ajánlónkat itt!
